Auschwitz.Nem akarok bemenni. De mégis be kell menni, ezt egyszer az életben mindenkinek meg kell nézni. Már több millióan kibírták. Már annyit olvastam róla, és oly élénk a képalkotó képességem. Majd nem nézek oda. Ezek csak képek már, És cipők. És hajak. A fájdalom ami beleivódott a falakba, kövekbe a hetven év alatt már elviselhetőbb lett. Már több millió látogató talpa törölte le a rabok lábnyomát. Az emberek már nincsenek itt. Aztán egy ponton a tarka tömeg, a sokszáz látogató a fejemben kopasz elítéltté változik, megyünk szürke ruhákban, monoton egymás után tömegelünk, valahogy így mehettek ők is. Aztán kinn vagyunk az épületből, nagy levegő. Végig gondolom, hogy ha a németek azt az energiát, azt a logisztikai monumentális szervezést, amit ebbe a világ szégyenébe belefektettek nemes célra használták volna, mennyi mindent tehettek volna az emberiségért.
A végén Birkenauban a csúcs egy zsidó középiskolás csapat. A fiukon kipa, kettesével összekapaszkodva, az izraeli zászló a vállukon - hallgatják az ismertetést.
Csöpög az eső, szürke felhők felettünk, robogunk Zakopanéba, de ez a kis gyöngyszem most se akarja megadni magát nekünk. Egy óráig araszolgatunk a dugóban, végül másfél óránk marad az egészre. Esőben persze nem vágyunk a fogaskerekűvel Gubalovkára, - idő se lenne rá - csak végig robogunk a piacon, elköltjük utolsó zlotyjainkat, lessük a felhőket, és irány haza. A Tátra félig ködben, most másképp szép.
A buszban elől énekelni kezdenek a lányok. Még Dobsinánál se vagyunk, de hazáig kitartanak a dalok ismétlés nélkül. Büszke vagyok rá, hogy ennyi nótát tudunk. Igaz, már csak mi, öregek.
Adja az ég, hogy kitartson az egészségem, és a lábaim, akkor máskor is szívesen jövünk ezzel a csapattal.
1 megjegyzés:
Drága Márta!
Auschwitzről "Mártásan" írni is csak te tudsz... Gondolataid mélyek, ízlésesek.
Megjegyzés küldése